duminică, 22 martie 2009

Pe viaţă şi pe moarte

"De la Carpaţi, până la Dunărea de Jos,
Un strigăt de groază, o furtună sălbatecă!
Cu părul zbârlit şi fruntea plină de sânge,
Maghiarul stă singur în lupte şi nenorociri...
Croaţi, germani, sârbi şi români,
Ce vă repeziţi cu toţii la Ungaria?
Sabia care v-a cruţat de turci şi de tătari
Sclipeşte în mâna maghiarului...
Căci, nu sunteţi decât corbi, nişte corbi scârboşi,
Dar maghiarul încă nici vorbă să moară.
Doamne fereşte! Ba, chiar cu sângele vostru,
El va zugrăvi pe cer purpuriul zorilor...
N-o să mai fie duşmani, când ultimul strop
De sânge va curge din blestematele voastre inimi...
Ridică-te, deci, maghiare, împotriva acestei hoarde,
Căci doar binele şi sângele tău preţuiesc...
Cândva ne-am luptat cu leii,
Acum să ne devoreze lepădăturile de păduchi?"

Sandor Petofi

4 comentarii:

  1. io nu inteleg...toti bozgorii vorbesc romaneste =))=))=))
    e prea urata limba voastra..va inteleg :)))

    RăspundețiȘtergere
  2. tradu toata poezia mai ciobanas! traducerea in romana nu este relevanta, de vreme ce voi nu o sa fiti la nivelul poporului maghiar nici peste 500 ani, caci fara civilizatie si cu balcanism nu se prea poate, si cu opinci, ma rog ...

    Petőfi Sándor: Élet vagy halál! (Erdőd,1848.szept.30.)
    A Kárpátoktul le az Al-Dunáig
    Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!
    Szétszórt hajával, véres homlokával
    Áll a viharban maga a magyar.
    Ha nem születtem volna is magyarnak,
    E néphez állanék ezennel én,
    Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb
    Minden népek közt a föld kerekén.

    Szegény, szegény nép, árva nemzetem te,
    Mit vétettél, hogy így elhagytanak,
    Hogy isten, ördög, minden ellened van,
    És életed fáján pusztítanak?
    S dühös kezekkel kik tépik leginkább
    Gazul, őrülten a zöld ágakat?
    Azok, kik eddig e fa árnyékában
    Pihentek hosszú századok alatt.

    Te rác, te horvát, német, tót, oláhság,
    Mit marjátok mindnyájan a magyart?
    Török s tatártól mely titeket védett,
    Magyar kezekben villogott a kard.
    Megosztottuk tivéletek híven, ha
    A jószerencse nékünk jót adott,
    S felét átvettük mindig a tehernek,
    Mit vállatokra a balsors rakott.

    S ez most a hála!... vétkes vakmerénnyel
    Reánk uszít a hűtelen király,
    S mohó étvággyal megrohantok minket,
    Miként a holló a holttestre száll.
    Hollók vagytok ti, undok éhes hollók,
    De a magyar még nem halotti test,
    Nem, istenemre nem! s hajnalt magának
    Az égre a ti véretekkel fest.

    Legyen tehát úgy, mint ti akartátok,
    Élet-halálra ki a síkra hát,
    Ne légyen béke, míg a magyar földön
    A napvilág egy ellenséget lát,
    Ne légyen béke, míg rossz szívetekből
    A vér utósó cseppje nem csorog...
    Ha nem kellettünk nektek mint barátok,
    Most mint bírókat, akként lássatok.

    Föl hát, magyar nép, e gaz csorda ellen,
    Mely birtokodra s életedre tör,
    Föl egy hatalmas, egy szent háborúra,
    Föl az utósó ítéletre, föl!
    A századok hiába birkózának
    Velünk, és mostan egy év ölne meg?
    Oroszlánokkal vívtunk hajdanában,
    És most e tetvek egyenek-e meg?

    Föl, nemzetem, föl! jussanak eszedbe
    Világhódító híres őseid.
    Egy ezredév néz ránk ítélő szemmel
    Attilától egész Rákócziig.
    Hah, milyen múlt! hacsak félakkorák is
    Leszünk, mint voltak e nagy ősapák,
    El fogja árnyékunk a sárba
    És vérbe fúlt ellenség táborát!

    RăspundețiȘtergere